Part FM 92,6 / 101,3 - a Balaton rádiója
Épp most szól:

Jó évet zárt a Balaton Színház

Jó évet zárt a keszthelyi Balaton Színház, amelynek eddigi működése során 2015 volt az az esztendő, amikor a legtöbb bérletet értékesítették. Ez Csengei Ágota igazgató szerint annak is köszönhető, hogy a tapasztalatokat összegyűjtve egyre jobban megismerik a közönség igényét és ehhez igazítják a kínálatot. Tavaly nemcsak a színpadi produkciók, hanem az egyéb programok is látogatottak voltak; akadt olyan előadás is, amit az érdeklődés miatt meg kellett vásárolni még egy napra. A Balaton Színház tavaly januárban vette át a “minősített közművelődési intézmény” címet, amire először pályáztak. A ranglétrán azonban nincs megállás, a jövőben még előkelőbb címet szeretne magáénak tudni az intézmény.