Part FM 92,6 / 101,3 - a Balaton rádiója
Épp most szól:

Az adó- és járulékcsökkentésekről valamint a béremelésekről tartottak sajtótájékoztatót Somogy parlamenti képviselői

A sajtótájékoztatón Witzmann Mihály elmondta:
A szocialista kormányok felelőtlen gazdálkodásával és ésszerűtlen osztogatásaival, melyek az országot a csőd közelébe sodorták, 2010 óta Magyarországon egy felelős kormány jó gazdálkodásának és a gazdasági növekedésnek köszönhetően lehetővé vált egy újabb nagy volumenű béremelés és az adócsökkentés. A mostani béremelések - az MSZP-SZDSZ kormányok gyakorlatával szemben - nem hitelekből valósulnak meg, hanem a gazdasági bővülés biztosítja a fedezetet rá. A rendszerváltás óta nem volt még ilyen jelentős minimálbéremelés és szakmunkás minimálbéremelés. A minimálbér jövőre 15%-kal emelkedik, összege 127.500 Ft-ra nő. A szakmunkás minimálbér is jelentősen 25%-kal nő, 161 ezer forint lesz. A béremelések 2018-ban folytatódnak: a minimálbér újabb 8%-kal emelkedik 138.000 Ft lesz, a szakmunkás minimálbér újabb 12%-kal emelkedik és összege 180.500 Ft lesz. 2018-ra így a minimálbér eléri az egyfős létminimum összegét.
A minimálbéremelésért a Fidesz-kormányok tették a legtöbbet. 1998 és 2002 között 2,5-szeresére növeltük a minimálbért és 2010 óta is folyamatosan emeljük. A Fidesz négy év alatt többel növelte a minimálbért, mint a szocialisták nyolc év alatt.
A baloldali kormányok iszonyatos károkat okoztak azzal, hogy inkább adtak segélyt, mint munkát, és elvették a szakképzés és a kétkezi munka becsületét. A szocialisták ezzel tömegeket tettek munkanélkülivé, és megalázó béreket adtak a legkiszolgáltatottabb dolgozóknak.
Az elmúlt években 12%-ról 4,7%-ra csökkent a munkanélküliség, mely a rendszerváltás óta a legalacsonyabb érték és jóval az EU átlaga (8%) alatt van. Emellett évről évre csökkentjük az adókat és béremeléseket indítottuk a közszférában. Most azt szeretnénk, hogy a versenyszférában, a legalacsonyabb fizetésűeknél is jelentős béremelés induljon, és mindenki úgy érezze, hogy megéri dolgozni.
Úgy gondoljuk, ha a minimálbér emelkedik, akkor az általános bérszínvonal is emelkedni fog.
A szakmunkás minimálbér növekedése a szakemberek megbecsülését, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is segíti.

A legfontosabb vállalkozásokat érintő adócsökkentések:
- Januártól egységesen, minden vállalkozásra 9 % lesz a társasági adó, ez az EU-ban a legalacsonyabb. Magyarország ezzel az egyik legvonzóbb befektetetési országgá válik.
- A kisvállalkozói adókedvezmény a duplájára nő; a KATÁ-t – az eddigi félmillió helyett - havi 1 millió forintos bevételig választhatják a vállalkozások.
- A KIVA értékhatár használhatóságának megemelésével (1 milliárdos mérlegfőösszeg) a kormány a gyorsan növekedő középvállalatokat támogatja.
- A munkáltatói járulékok jövőre 5 százalékponttal, majd 2018-ban további 2 százalékkal csökkennek.

A magyar kormány elkötelezett az erős és gyarapodó Magyarország megteremtése mellett, a magyar emberek és családok boldogulását valódi, kézzelfogható módon segíti elő.